2017. március 23-24-én Varsóban került megrendezésre a „Lipogems Nap”, mely a hasi zsírszövetből nyert mesenchymalis(kötőszöveti) őssejtek által beindított regenerációs folyamat mozgásszervi, ízületeket, inakat érintő alkalmazásásával célzottan foglalkozó első nemzetközi szakmai fórum volt.

A konferencián a Lipogems regenerációs technológiáját alkalmazó kb. 80 ortopéd szakember vett részt Európából, a Közel-Keletről és az Amerikai Egyesült Államokból. A Magyarorszagról érkezett 3 ortopéd sebész egyike én lehettem, és így magam is részt vehettem ezen a hasznos szakmai rendezvényen.

Az elmúlt időszak klinikai tapasztalatait és a témában végzett alapkutatás eredményeit bemutató előadások alapján kikristályosodni látszanak ezen új módszer legsikeresebb alkalmazási területei. A kutatások alapján igazolódott, hogy a Lipogems kezelés hatására az izületben található, regenerálódási képességüket elvesztett sejtek (pl. porcsejtek), újra aktiválhatók és ismét képesek lesznek a regenerációra. Továbbá a Lipogems kezelés az ízületi folyadék kenőképességét is javitja. A Lipogems technológiát már évek óta alkalmazó külföldi kollégák tapasztalatai azt mutatják, hogy a kezelés ismételhető, és ismétlése után a hatástartam egyáltalán nem csökken, sőt az első kezeléskor észleltnél hosszabra nyúlik.

A Lipogems kezelés leggyakoribb alkalmazási területe a térdízületi és csípőízületi arthrosis (ízületi kopás és abból adódó fájdalom), azonban ígéretes kezdeti eredményekről beszámoltak bokaízületi, kézen hüvelykujj nyeregízületi kopás és vállízület esetében is. A sikeres Lipogems kezeléssel több évvel meghosszabítható az az időtartam, amíg az adott ízületi kopás miatt protézis beültetésre lehet szükség.